Afrika északkeleti részén fekszik, a Nílus mentén: a Szahara, a Földközi-tenger, a Vörös-tenger és a Nílus első zuhataga határolják. Nagyon száraz terület, ahol csakis öntözéses földművelés volt folytatható, még az évszakok rendjét is az egyetlen vízforrás, a Nílus áradása határozta meg (eszerint is művelték a földet). Az öntözhető, jól termő földek mellett a másik kincsük, a kő volt, melyből szerszámokat, építő eszközöket készítettek. Fából azonban hiány volt.

Az I.e. 2. évezred elején érkeztek Kis-Ázsiába a hettiták. Érdekesség, hogy indo-európai nyelvet beszéltek, mely nyelv leszármazottait ma Európa szerte beszélik1. A hettita birodalom, Hatti fővárosa Hattusas volt, melynek romjai közt találták meg nyelvemlékeiket őrző cseréptábláikat.

„Rejtéjes nép”: nem tudjuk az eredetüket, és nem ismerjük rokonaikat. Földjük Mezopotámia1 déli részén volt, ahova az I.e. 4 évezred közepén vándoroltak be. Lakhelyeik jellegzetes formát vettek fel: a nagy központi épület, a templom körül voltak a kis lakóházak. Több ilyen központ is kialakult (Ur, Uruk, Lagas, Umma, Surripak), majd az I.e. 3. évezred folyamán e központok városállamokká fejlődtek, melyeket falakkal védtek a betolakodóktól. Ezáltal megjelent az új igazgatási forma: az állam.

A ma élő ember hosszú fejlődés eredményeként alakult ki. Több tudományág is foglalkozik az emberré válás folyamatával, pl. régészet, földtan, embertan, biológia. Azonban a kutatást roppantul megnehezíti, hogy e folyamat kezdetei évmilliókra nyúlnak vissza, és elődeink csak nagyon kevés nyomot hagytak maguk után. Az emberré válás folyamata több okból is végbe mehetett, az egyik legfontosabb az éghajlat változása (pl. jégkorszakok), mely túlélése megkövetelte a fejlődést (pl. tárgyak fejlesztését, hatékonyabb vadászati módszerek kialakítását).